szerző:
HVG

Államok omlanak össze, országok esnek szét, terrorizmus ver gyökeret, vallásháborúk dúlnak - az arab világ helyzete kilátástalannak tűnik.

A Föld népességének 5 százalékát adó arab világ felelős a globális terrorizmus 45 százalékáért, a fegyveres konfliktusokban életüket vesztettek több mint kétharmadáért, az otthonukat a határokon belül elhagyni kényszerülők közel feléért és a menekültek 58 százalékáért.

Az évezred elején 5 arab országot marcangolt erőszak, most 11-ben folyik fegyveres konfliktus, ebből Szíriában, Irakban, Jemenben és Líbiában háború dúl.

A vezetési válságba került és a legitimitás hiányában szenvedő arab államokban – talán az oszmán birodalmi múlt örökségeként is – sorra olyan ideológiák jöttek létre, amelyek túlmutattak az országhatárokon.

A közel-keleti térségben nem alakultak ki európai értelemben vett nemzetállamok, és miközben az állam alapvetően centralizált berendezkedés, a közel-keleti társadalmak decentralizáltak, az emberek mindig a saját közösségükre számíthatnak, és nem a totális kudarcot vallott államra.

Az egyik véglet, hogy az állam képtelen megfelelő egészségügyi, oktatási és társadalombiztosítási szolgáltatást nyújtani, a másik – az Öböl menti monarchiákban – az elképesztő mértékű apanázs, amelynek ára a munkakultúra hiánya.

A halmozódó problémák miatt csak idő kérdése, mikor kel fel újra az arab országok fiatalsága.

Az arab világ válságáról részletesebben a friss HVG-ben olvashat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itt a Pénzügyminisztérium magyarázata, miért kell változtatni az egészségügyi ellátáson

Itt a Pénzügyminisztérium magyarázata, miért kell változtatni az egészségügyi ellátáson

Ha Avast vírusirtó dolgozik a gépén, jobb, ha elolvassa a kisbetűs megjegyzéseit

Ha Avast vírusirtó dolgozik a gépén, jobb, ha elolvassa a kisbetűs megjegyzéseit

A mesterséges intelligencia napokkal előbb tudta, hogy globális járvány lesz a koronavírusból

A mesterséges intelligencia napokkal előbb tudta, hogy globális járvány lesz a koronavírusból

Közel ötszáz háziorvosi praxis betöltetlen

Közel ötszáz háziorvosi praxis betöltetlen

Hasznos új funkció jön Androidra, már videó is van róla, hogyan működik

Hasznos új funkció jön Androidra, már videó is van róla, hogyan működik

 Lackner-ügy: furcsán, de felállt a kispesti tényfeltáró bizottság

Lackner-ügy: furcsán, de felállt a kispesti tényfeltáró bizottság