szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Castro állítólag nem akart személyi kultuszt, így róla elnevezett közterületeket és szobrokat sem.

A kubai parlament törvényt fogadott el kedden arról, hogy az országban tilos közterületet elnevezni a novemberben elhunyt Fidel Castróról, és szobrot sem szabad neki állítani, éppen az ő akaratának megfelelően.

A néhai országvezető mindig azt mondta, hogy nem akar személyi kultuszt, pedig bírálói szerint ez a kultusz a személye körül mindenütt jelen volt az országban. Szavaival lépten-nyomon találkozni lehet hirdetőtáblákon, és a neve minden közéleti eseményen elhangzik.

"Harci szelleme örökké élni fog minden kubai forradalmár tudatában. A Comandante emléke előtt úgy lehet a legjobban tisztelegni, ha követjük forradalmi elgondolását" – mondta öccse, Raúl Castro államfő a parlamentben a törvény elfogadása előtt a hivatalos média szerint.

Azt nem tiltja a törvény, hogy Fidel Castro alakját megörökítsék valamely zenei vagy irodalmi műben, táncban, filmben vagy más képi alkotásban – olvasható a kubai hivatalos közlönyben. Hivatalokban, közintézményekben is ki lehet tenni a képét.

Ahonnan indult, ott ér véget a Castro legendája

Hillary Clintonra a legújabb adatok szerint 65,5 millió amerikai szavazott, s ezzel a női elnökjelölt megelőzött minden korábbi fehér férfi indulót. Az egyetlen elnökjelölt, akire ennél is többen szavaztak, az Barack Obama volt, aki 2008-ban 69,3 millió szavazatot gyűjtött.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!