szerző:
MTI

A nyugati államok óvatosak ugyan, de valószínűleg egy lépéssel közelebb kerültek az érintettek a szíriai béketárgyalások megkezdéséhez.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szombaton hozott egyhangú határozatával támogatta az orosz-török közvetítéssel létrejött szíriai tűzszüneti megállapodást, illetve a szíriai kormány és ellenzéke közötti asztanai béketárgyalások megindítását.

Az Oroszország által kezdeményezett dokumentum emellett támogatásáról biztosította azokat a terveket, amelyek alapján egy átmeneti kormány segítségével vezetnék ki a majdnem hat éve dúló polgárháborúból Szíriát. A határozat egyben arra is felszólítja a konfliktusban érintetteket, hogy tegyék lehetővé a humanitárius segélyszállítmányok "gyors, biztonságos és akadálymentes" célba juttatását Szíriában.

A BT-tagok kiemelték, hogy fontos lépésnek tartják a 2017. február 8-ra beharangozott genfi béketárgyalások felé vezető úton a január közepén, Asztanában tervezett Szíria-konferenciát.

A Biztonsági Tanácsban egyben megerősítették, hogy kiállnak a Szíriai Arab Köztársaság területi egységének, szuverenitásának és függetlenségének fenntartása mellett.

A nyugati országok képviselői ugyanakkor óvatos optimizmusukat fejezték ki a tűzszüneti megállapodással kapcsolatban. Michele J. Sison, az amerikai ENSZ-nagykövet helyettese szerint Washingtonban látni szeretnék, hogyan hajtják végre alakul  a tűzszüneti megállapodást.

Peter Wilson brit nagykövethelyettes pedig elengedhetetlennek tartott egy fegyvernyugvást megfigyelő független missziót, amely az ENSZ-szel és a Szíriát támogató csoporttal működne együtt.

A közel-keleti államban pénteken nulla órától életbe lépett az Oroszország és Törökország közvetítésével létrejött általános tűzszünet, amelyet a médiajelentések szerint eddig összességében betartanak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Felrajzolták Puzsér fejét és az autómentes zóna határát Budapest járdáira

Felrajzolták Puzsér fejét és az autómentes zóna határát Budapest járdáira

Attól, hogy nem annak gondolja magát, még lehet rasszista

Attól, hogy nem annak gondolja magát, még lehet rasszista

Boris Johnson levágott fejével lépett színpadra egy brit rapper

Boris Johnson levágott fejével lépett színpadra egy brit rapper

Több mint 330 gyerek lett rosszul egy hajdúsámsoni iskolában

Több mint 330 gyerek lett rosszul egy hajdúsámsoni iskolában

Szegényeket segítő alapítványt hoz létre Beer Miklós

Szegényeket segítő alapítványt hoz létre Beer Miklós

Hatalmas adósságba verte magát a MOL

Hatalmas adósságba verte magát a MOL