szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Holtan találták gdanski lakásában Lech Walesa volt lengyel államfő egyik fiát – jelentette be vasárnap a lengyel rendőrség.

A 43 éves Przemyslaw Walesára egy családtag bukkant rá. A rendőrség orvostani szakértői kizárták, hogy idegenkezűség szerepet játszott a halálban. A holttest boncolását hétfőre tervezik.       

A Nobel-békedíjas Lech Walesának, a Szolidaritás szakszervezeti mozgalom egyik alapítójának nyolc gyereke közül Przemyslaw harmadikként született. A 73 esztendős Walesa családapaként négy fiúnak és négy lánynak örülhetett.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!