szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

"Inkább azzal foglalkozzon, hogy több időt töltsön választókerületének megsegítésével" - üzente John Lewis-nak.

Élesen bírálta Donald Trump szombati Twitter-üzenetében John Lewis ismert amerikai polgárjogi aktivistát és demokrata párti képviselőt, miután Lewis bejelentette: nem megy el a megválasztott republikánus elnök beiktatására, mert nem tartja legitimnek tavaly novemberi választási győzelmét.

Trump szombaton a Twitteren azt írta, hogy a demokrata párti képviselő "inkább azzal foglalkozzon, hogy több időt töltsön választókerületének megsegítésével és javításával, amely borzalmas állapotban van és szinte szétesik (nem is említve a bűnfertőzöttségét), mintsem hamis állításokkal panaszkodjon az elnökválasztási eredményekről".

Trump és az afroamerikai képviselő közötti viszály az idén vasárnapra eső Martin Luther King Nap - az amerikai polgárjogi mozgalom jelképpé vált vezetőjének tiszteletére tartott nemzeti ünnep - kapcsán, illetve az első feketebőrű amerikai elnök, Barack Obama távozása előtt néhány nappal éleződött ki. Lewis a fekete polgárjogi mozgalom egyik kiemelkedő alakjának számít. Georgiai választási körzetében, amely Atlanta térségét is magába foglalja, jelentős az afroamerikai lakosság aránya.

A 16-szor újraválasztott kongresszusi képviselő pénteken jelentette be, hogy nem vesz részt a megválasztott republikánus elnök január 20-i beiktatásán a washingtoni Capitoliumon. Három évtizede, amióta bekerült kongresszusba, nem hagyott ki ilyen eseményt - tette hozzá.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!