szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Soros György szerint Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke "diktátor lenne, ha hagynák neki". A milliárdos befektető erről a New York-i Bloomberg tévének adott interjúban beszélt, ahol szólt a Brexitről, Európa helyzetéről és Kína szerepéről is.

Az üzletember viszonylag hosszan fejtegette nézeteit Európáról. A Brexitet tragédiának minősítette, London távozását az Európai Unióból hosszadalmas és fájdalmas folyamatnak írta le, de szerinte ettől még nem esik szét Európa. Soros György úgy vélte, Theresa May, az Egyesült Királyság miniszterelnöke nem lesz sokáig a hivatalában. 

Mindazért, ami Európában zajlik, "az elitek is felelősek, és ideje lenne már végre elismerni felelősségüket" – jelentette ki. Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy Európa nem omlik össze, annak ellenére, hogy az unió túlságosan is komplikált lett, és az emberek elidegenedtek tőle. "Európára a saját gazdasága miatt szüksége van mind Oroszországnak, mind pedig Kínának" – állapította meg.       

A Demokrata Pártot és személy szerint Hillary Clinton elnökjelöltet is jelentős összeggel támogató Soros György ostorozta a megválasztott – és pénteken beiktatandó – republikánus elnököt, Donald Trumpot, és általában a republikánusokat. "Eljött az az idő, amelyről a piac hívei álmodoztak" – mondta, mert szerinte a republikánus elnök és a republikánus többségű törvényhozás lebontja majd a gazdasági szabályozásokat, és nekilát az adócsökkentésnek. Soros úgy véli, hogy az új elnök beiktatása után gazdasági és politikai bizonytalanság alakul ki, s ez megrendíti majd a piacokat. 

Donald Trumpról azt állította, hogy "diktátor lenne, ha hagynák neki", de csak azért nem lesz belőle az, mert az amerikai alkotmány megakadályozza ebben. Megosztó személyiségnek nevezte Trumpot, aki szerinte kereskedelmi háborút fog indítani Kína ellen, amit Peking nem fog válasz nélkül hagyni. Egy ilyen kereskedelmi háborúból szerinte Európa és Ázsia profitálhat majd.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!