Fedett FBI-ügynök buktatta le a férfit, aki készen állt egy nagy öldöklésre az USA-ban

A pénteken elfogott férfi az USA-ban született, nemrég áttért az iszlámra. A közösségi médiában nem titkolta, hogy gyűlöli az Egyesült Államokat: a vádirat szerint buszok és vasútállomások elleni merényletekben akart közreműködni.

  • MTI MTI
Fedett FBI-ügynök buktatta le a férfit, aki készen állt egy nagy öldöklésre az USA-ban

Buszok, vonatok és vasútállomások ellen segített sok halálos áldozatot követelő terrortámadást előkészíteni Kansas Cityben egy férfi George Washington hétfői születésnapjára, amely ünnepnap az Egyesült Államokban – derül ki a bíróságra kedden beterjesztett vádiratból.

Az Egyesült Államokban született amerikai állampolgár Robert Lorenzo Hestert pénteken vették őrizetbe, de terveiről csak kedden számolt be a rendőrség. 

A férfi azt hitte, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik szimpatizánsával találkozik pénteken, hogy előkészítsék a merényleteket, de kapcsolattartója valójában a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) fedésben dolgozó ügynöke volt.

A hatóságok azt követően figyeltek fel Hesterre, hogy a közösségi médiában közölte, áttért az iszlámra, emellett világossá tette, hogy gyűlöli az Egyesült Államokat, és utalásokat is tett arra, hogy kész erőszakhoz folyamodni. Ezt követően az FBI fedett ügynökei terroristának kiadva magukat, többször megkeresték, hogy megtudják, részt venne-e egy esetleges terrorakcióban.

Hester "a találkozókon érdeklődést és hajlandóságot mutatott, hogy külföldi terrorszervezettel együttműködve erőszakcseleményeket hajtson végre" – áll a vádiratban.

A férfi teljesítette az FBI álterroristáinak utasításait, szögeket és akkumulátorokat szerzett be, melyeket pokolgépek készítéséhez kellett volna felhasználni, az ügynökök fegyvereket mutattak neki, és azt mondták Hesternek, hogy robbanóanyaggal megrakott hátizsákokat fognak elrejteni Kansas City több pontján. A fedett ügynök azt mondta neki, hogy a bostoni marathoni versenyen elkövetett robbantásnál legalább tízszer több halálos áldozatot követelő merényletre készülnek.

A vádirat szerint a mit sem sejtő férfi titkosított üzenetekben arról biztosította az FBI fedett ügynökét, hogy "örül, hogy részt vehet az akcióban", s a támadás napja "nagy nap lesz a muszlimok számára".

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.