„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Erősen ittas állapotban volt az a férfi, aki szombat este New Orleansban teherautójával belerohant egy felvonulást néző tömegbe, és elgázolt 28 embert – közölte vasárnap a helyi rendőrség szóvivője.
A 25 éves gázoló, Neilson Rizzuto véralkoholszintje két órával az eset után 0,232 ezrelék volt, közel háromszorosa a megengedett, 0,08 ezreléknek. Vádat emeltek ellene.
Rizzuto helyi idő szerint szombat este teherautójával nekiment több gépkocsinak, majd belerohant egy felvonulást néző tömegbe, és 28 embert elgázolt. Huszonegy embert kórházba vittek, tucatnyit válságos állapotban.
Egy szemtanú elmondása szerint a teherautó vezetője úgy tűnt, alig volt magánál, és mintha fogalma sem lett volna arról, mit tett.
A férfit azonnal elfogták. Az eset kapcsán nem merült fel terrorizmus gyanúja.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.