szerző:
MTI

A földi kiszolgáló személyzet mintegy kétezer tagja hétfő hajnalban újabb sztrájkot kezdett bérkövetelésekkel.

A sztrájk miatt már pénteken is járatok százai maradtak ki. A hétfői menetrendből több mint 650 járatot kellett törölni, de a többi járatnál is késésekkel kell kalkulálni.

A német főváros mindkét repterét – a schönefeldi és a tegeli repülőteret is – érintő munkabeszüntetés hétfőn reggel 4.00 órakor kezdődött, és az éjszakai műszak befejeztével, kedden reggel 5.00 órakor ér véget.

A szolgáltatószektor szakszervezeti szövetsége, a Verdi azt követeli, hogy egy éven belül emeljék 1 euróval a reptéri munkavállalók órabérét. A munkaadó négy évre elnyújtva adná meg az emelést. A mintegy kétezer érintett dolgozó jelenlegi órabére átlagosan 11 euró.

"A munkaadó nem reagált a követelésünkre, nem tett tárgyalási alapnak tekinthető javaslatot, és a hét végét is hagyta kárba veszni" – mondta a Verdi sztrájkvezetője, Enrico Rümker. Rámutatott: a szakszervezet kész folytatni a tárgyalásokat, és a sztrájkbejelentést is az utasok érdekében tette meg jó korán.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vereséggel debütált a Puskás Aréna

Vereséggel debütált a Puskás Aréna

Mi lesz így Cecília bámulatos üzleti sikereivel és mi marad Rogán Antalnak?

Mi lesz így Cecília bámulatos üzleti sikereivel és mi marad Rogán Antalnak?

Hatalmas török sereg élén érkezett, de aztán felvirágoztatta Erdélyt

Hatalmas török sereg élén érkezett, de aztán felvirágoztatta Erdélyt

Robogóként él tovább az öreg bogárhátú

Robogóként él tovább az öreg bogárhátú

Lecsaptak a rendőrök a budapesti bulihelyekre

Lecsaptak a rendőrök a budapesti bulihelyekre

Lázár János virágot vitt Horthy sírjára

Lázár János virágot vitt Horthy sírjára