szerző:
MTI

Donald Trump amerikai elnök első és menesztett nemzetbiztonsági főtanácsadója jelezte: kész tanúvallomást tenni a kongresszusban arról, hogy volt-e szerepe Oroszországnak a választási kampányban.

Michael Flynn ügyvédje útján jelezte hajlandóságát; Robert Kelner a közleményben úgy fogalmazott: "Flynn tábornoknak, ha a körülmények lehetővé teszik, természetesen van egy elmondandó története", de cserébe védelmet szeretne az "inkorrekt bűnvádi eljárással" szemben. 

A volt nemzetbiztonsági főtanácsadónak részben éppen azért kellett távoznia posztjáról februárban, mert Donald Trump elnöki beiktatása előtt kétszer is találkozott Oroszország Washingtonban akkreditált nagykövetével, Szergej Kiszljakkal, ám ezzel kapcsolatban félrevezette Mike Pence alelnököt, Trump elnököt pedig állítólag nem is informálta. 

A közlemény szerint Kelner ügyfele megbízása alapján mind a képviselőház, mind a szenátus hírszerzési bizottságával egyeztetett Flynn szándékairól. A képviselőházi bizottság szóvivője, Jack Langer azonban cáfolta az ügyvédet. "Michael Flynn nem ajánlotta fel részvételét a meghallgatáson" – írta közleményében. A szenátusi bizottság egyelőre nem reagált a hírre. 

A The Wall Street Journal információi szerint – bár az ügyvéd ezt nem említette – Flynn a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) is felajánlotta az együttműködést. Az FBI nem kívánta kommentálni a lap információját. 

A képviselőház hírszerzési bizottsága után csütörtökön a szenátus hírszerzési bizottsága is megkezdte a meghallgatásokat Donald Trump és kampánycsapata esetleges Oroszországi kapcsolatfelvételeiről a tavalyi elnökválasztási kampány idején, illetve Oroszország feltételezett beavatkozásáról az elnökválasztási folyamatba.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Tesla-gyár ellen tüntettek Berlin mellett

A Tesla-gyár ellen tüntettek Berlin mellett

Nem biztos, hogy tetszeni fog: más lett a Google kereső

Nem biztos, hogy tetszeni fog: más lett a Google kereső

Dézsi nem fog Borkai után nyomozni

Dézsi nem fog Borkai után nyomozni

A Netflix nagyon együtt akar működni Harryvel és Meghannal

A Netflix nagyon együtt akar működni Harryvel és Meghannal

Elhagyatott IKEA-épületből lesz nulla energiaigényű hotel

Elhagyatott IKEA-épületből lesz nulla energiaigényű hotel

A HVG ügyvédje válaszol: Mi köze a rabok kártérítésének az Ön nyugdíjához?

A HVG ügyvédje válaszol: Mi köze a rabok kártérítésének az Ön nyugdíjához?