szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Terrorszervezet népszerűsítésének vádjával letartóztatásba helyezték Oguz Güvent, a Cumhuriyet című kormánykritikus török napilap online változatának főszerkesztőjét.

Az Anadolu török állami hírügynökség múlt pénteken, Oguz Güven őrizetbe vételéről beszámolva azt írta, a hatóságok lépését az váltotta ki, ahogyan a hírportál néhány nappal korábban beszámolt a tavaly júliusi puccskísérlet vádlottjai ellen folyó eljárások egyik ügyészének autóbalesetben bekövetkezett haláláról.

A török hatóságok az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát teszik felelőssé a tavaly júliusi hatalomátvételi kísérletért. Az Anadolu jelentése azt állította, hogy a főszerkesztő őrizetbe vétele azzal a nyomozással függ össze, amelyet egy Gülen ellenfeleinek lejáratását célzó kampány ügyében indítottak.

A Recep Tayyip Erdogan török elnököt élesen bíráló Cumhuriyet szerkesztőségének több tucat tagját helyezték már vád alá a tavaly júliusi puccskísérlet nyomán bevezetett rendkívüli állapot keretében.

Többségüket hónapok óta előzetes letartóztatásban tartják, köztük Murat Sabuncu főszerkesztőt, Kadri Gürselt, a lap neves kommentátorát és a lap karikaturistáját, Musa Kartot is. Mindegyiküket terrorista csoport és illegális szervezetek támogatásával gyanúsítják, amit ők visszautasítanak. Az ügyészség hét és 43 év közötti börtönbüntetések kiszabását kérte ügyükben.

Can Dündart, a Cumhuriyet előző főszerkesztőjét, aki Németországba menekült, egyenesen hazaárulással vádolják, amiért 2015-ben leleplezte, hogy a török titkosszolgálatok fegyvert szállítottak a Szíriában harcoló iszlamista csoportoknak.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Krekó Péter szerint a politikusok hibája is, hogy sok a járványtagadó

Krekó Péter szerint a politikusok hibája is, hogy sok a járványtagadó

Karambol az 52-esen, egy kamion a fákig csúszott az ütközés után – helyszíni fotók

Karambol az 52-esen, egy kamion a fákig csúszott az ütközés után – helyszíni fotók

Élvezetes kis méregzsák: íme a 204 lóerős Hyundai i20 N

Élvezetes kis méregzsák: íme a 204 lóerős Hyundai i20 N