Izmirtől Athénig érezték a délutáni erős földrengést
Az utcára rohantak az emberek Leszboszon és Izmirben is. Erős utórengések jöhetnek.
hvg.hu
MTI / EPA / Manolisz Lagutarisz
Erős, 6,3-as földrengés volt hétfő délután az Égei-tenger térségében. Leszbosz szigetén pánikot és károkat okozott a földmozgás.
A rengést Izmir török tartománytól Athénig, a görög fővárosig érezni lehetett a beszámolók szerint.
Az epicentrum Izmir várostól 84 kilométerre nyugatra volt – közölte az euromediterrán szeizmológiai központ.
A görög állami televízió szerint Leszboszon Plomari városban épületek rongálódtak meg, és az emberek kirohantak a szabadba. Ugyancsak az utcára menekültek sokan Izmirben is. A törökországi Kandilli megfigyelő állomás szerint erős utórengések várhatóak.
Az ANA-MPA görög hírügynökség szerint egy nő holttestét húzták ki tűzoltók összedőlt házának romjai alól Leszboszon, egy faluban. Ugyanezen a szigeten tizenkét sérültje is van az elemi csapásnak.
Törökország nyugati részében egy geológiai törésvonal miatt szinte naponta vannak kisebb földmozgások. 1999-ben egy nagy rengésben húszezren haltak meg északnyugaton.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.