Teherhajóval ütközött egy amerikai hadihajó

A Japán közelében egy Fülöp-szigeteki teherhajóval való ütközést követően többen megsérültek, és eltűnhettek.

  • MTI MTI
Teherhajóval ütközött egy amerikai hadihajó

A baleset éjszaka történt, Jokoszuka japán kikötőtől mintegy száz kilométerre. A japán NHK tévéállomás szerint legalább egy amerikai tengerész megsérült, hétnek a hollétéről pedig nem tudnak. Az amerikai haditengerészet csak azt közölte, hogy folyik a károk felmérése.

Az amerikai hadihajó a Fitzgerald nevű rakétahordozó romboló. A CNN amerikai hírtelevízió szerint nem fenyegeti az elsüllyedés veszélye, de víz jutott a hajótérbe, és a hajtóműve sem működik.

Időközben a japán parti őrség megerősítette azt a sajtóértesülést, hogy eltűnt hét amerikai haditengerész.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.