Terror Maliban: fegyveresek törtek rá egy üdülőre

Az afrikai ország belbiztonsági minisztériumának szóvivője szerint terrortámadásról van szó. Halottak is vannak.

  • MTI MTI
Terror Maliban: fegyveresek törtek rá egy üdülőre

Elmondása szerint feltehetően dzsihadista fegyveresek rontottak a Kangaba nevű üdülőtelepre, és a harc órák óta tart, és még mindig nem ért véget. További részletekkel nem szolgált a szóvivő.

Az üdülő Bamako mellett van, és kedvelt nyugati turisták körében.

Az AP amerikai hírügynökség értesülései szerint terrorista túszdráma zajlik, és – egy ENSZ-tisztviselő közlése szerint – áldozatok is vannak: halottak és sebesültek egyaránt.

Az AFP francia hírügynökség két halottról tud.

Az AFP francia hírügynökség szem- és fültanúkra hivatkozva azt jelentette, hogy füst gomolyog és lövéseket hallani a helyszínen, amelyhez Mali katonákat vezényelt. Az AFP szerint csatlakoztak hozzájuk az országban állomásozó francia antidzsihadista erők is.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.