A szenátus hírszerzési bizottsága előtt tett vallomást Jeh Jondson volt amerikai belügyminiszter, és kijelentette, tavaly nyáron Vlagyimir Putyin orosz elnök személyes utasítására hajtották végre az amerikai intézmények elleni kibertámadásokat. Hozzátette azt is, az orosz kibertámadások "nem befolyásolták a választási eredményeket". Az előző elnök, Barack Obama kormányzatának belbiztonsági minisztere kifejtette, hogy a kormánynak már tavaly júliusban tudomása volt az amerikai számítógépes rendszerek elleni orosz hackertámadásokról, de az információt októberig nem hozták nyilvánosságra. Johnson szerint azért nem, mert az Obama-kormányzat nem akarta azt a látszatot kelteni, mintha beavatkozna a választási folyamatba, s ezért csak októberben – belső viták után – hozta nyilvánosságra az orosz kísérleteket. Hozzátette: a Demokrata Párt központjának számítógépes rendszere elleni támadásokról a kormányzat nem szerzett azonnal tudomást. A politikus válasz nélkül hagyta azt a kérdést, hogy milyen intézkedéseket foganatosított a kormány. A miniszter megfogalmazása szerint az oroszok kibertámadásainak mértéke és célkitűzései "példa nélküliek" voltak, nagyobbak, mint korábban feltételezték. A hackerek 21 szövetségi állam számítógépes rendszerei ellen intéztek támadásokat.
Volt amerikai belügyminiszter: Putyin személyesen utasított a kibertámadások elindítására
Az Obama-adminisztráció tudott a támadásokról, de nem akart ezzel beavatkozni a választási folyamatba, állítja a volt Obama-miniszter.
A Tisza frakcióvezetője Szathmáry Zoltán jelöléséről: Nem volt örömujjongás
Bujdosó Andrea szerint a párt frakciója várhatóan a jövő héten hoz döntést a legfőbbügyész-jelölt támogatásáról.
Szárazság: ha több vízre volna szükség, csak Pintér Sándor volt államtitkárának cégétől vásárolhat az egyik szolgáltató
Ha a dorogi térségben több vízre volna szükség a fogyasztás növekedése miatt, akkor a helyi szolgáltató csak Tasnádi László volt belügyi államtitkár érdekeltségébe tartozó cégtől vásárolhatna plusz vizet – értesült a HVG.