szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bekérették szerdán a német külügyminisztériumba Törökország berlini nagykövetét, a tárca vezetője, Sigmar Gabriel pedig megszakítja szabadságát a német-török kormányzati viszony további romlása miatt.

Röviden és tömören közölték a nagykövettel, hogy érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartják Peter Steudtner német emberi jogi aktivista előzetes letartóztatását, és követelik azonnali szabadon bocsátását - mondta Martin Schäfer külügyi szóvivő.

A szóvivő szerint Peter Steudtnert és másik öt emberi jogi aktivistát "a hajánál fogva előrángatott indokokkal" tartóztattak le. A törökök szerint fegyveres terrorszervezet támogatásának gyanúja merült fel az emberi jogi aktivistáknál, akik között ott van az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet törökországi irodájának vezetője is.

A történtek azt jelentik, hogy "drámai mértékben elmérgesedett" a német-török kormányzati viszony, ezért Sigmar Gabriel külügyminiszter csütörtökön szabadságát megszakítva visszatér Berlinbe, hogy szakértőkkel és politikusokkal egyeztessen a további lépésekről - mondta Martin Schäfer a berlini kormányszóvivői tájékoztatón. Steudtnerrel együtt már kilenc német állampolgárt tartanak fogva Törökországban a tavalyi puccskísérlettel összefüggésben, köztük négyen német-török kettős állampolgárok - tette hozzá.

Steffen Seibert kormányszóvivő szerint az elmúlt hónapok sokasodó konfliktusai miatt "tragikus helyzet keletkezett a német-török viszonyban". Angela Merkel kancellár előző napi állásfoglalását megismételve kijelentette, hogy minden alapot nélkülöz az emberi jogi aktivisták előzetes letartóztatása. Szerinte átlátszó próbálkozásról van szó, aminek a célja, hogy a máshogy gondolkodókat hiteltelenítsék.

A kormányszóvivő felvetette azt is, meg kellene nézni a Törökországnak korábban megítélt, 4,45 milliárd eurós támogatás ügyét és az előcsatlakozási tárgyalások kérdését is felül kellene vizsgálni. A menekültügyi megállapodás keretében nyújtandó 3 milliárd eurós támogatás nem kérdőjelezhető meg, mert azt nem közvetlenül a török állam kapja. A külügyi szóvivő szerint Ankarának kell döntenie, hogy folytatja-e a közeledést az EU-hoz, vagy minden hidat felégetve kelet felé veszi az irányt.

Közben egy újabb konfliktus is kezd körvonalazódni: a Die Zeit című hetilap a csütörtöki számában az előzetesen ismertetett részletek szerint azt írja, hogy Ankara átadott egy listát a szövetségi bűnügyi hivatalnak azokról a német személyekről és cégekről, amelyek saját megítélésük szerint támogatják a tavalyi puccskísérletért felelősnek tartott Fetullah Gülen hitszónok mozgalmát. A listán szerepelnek óriásvállalatok, köztük a Daimler és a BASF, és kisvállalkozások, köztük egy török büfé és egy élelmiszerbolt. A német hivatal további felvilágosítást kért a törököktől, de egyelőre nem kapott választ.

Berlini kormányzati körökben abszurdnak és nevetségesnek nevezik Ankara "feketelistáját", de az érintett vállalkozásoknak támadhatnak kellemetlenségei az ügyből, akár bojkottot is hirdethetnek ellenük Törökországban - írta a Die Zeit.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!