Hitler babaképét is posztolta a charlottesville-i gázoló
A 20 éves James Alex Fieldset tartóztatták le a rendőrök nem sokkal a charlottesville-i zavargások idején történt gázolás után. Az Ohio állambeli Maumee-ből származó fiatalembert gondatlanságból elkövetett emberöléssel, testi sértéssel és cserbenhagyással vádolják.
A Buzzfeed utánanézett, ki is a gyanúsított. Idézi a fiatalember Toldeo Blade-nek nyilatkozó édeasanyját is, aki elmondása szerint úgy tudta, hogy fia egy Trumpot támogató alt-right-felvonulásra utazik el. Még afro-amerikai barátja is van - mesélte az anyja, aki szerint ezért se lehet a fia fajvédő.
Field mindenesetre ott feszített a Vanguard America pajzsával a szombati rendezvényen, bár a szélsőséges szervezet cáfolja, hogy Field is a tagjuk lenne.
A republikánus szavazóként regisztrált fiú Facebook-posztjai alapján a náci eszmékkel azért nem szombaton talákozott először, még Hitler babaképei közül is posztolt egyet.
A gázoláshoz használt Dodge az első autója volt.
Ügyében az FBI is eljárást indított, amelynek nyomán Fields ügye szövetségi bíróság elé kerülhet.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.