szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A felekezet vagyona állami tulajdonba kerül.

Felvette az Oroszországban betiltott szervezetek listájára a Jehova Tanúi kisegyházat csütörtökön az orosz igazságügyi minisztérium. A tárca honlapján megjelent közlemény emlékeztetett rá, hogy az orosz legfelsőbb bíróság április 20-án meghozott ítéletében tiltotta be a Jehova Tanúit mint "szélsőséges szervezetet".

Az orosz hatóságok korábban a felekezet több kiadványát is felvették a tiltott szélsőséges publikációk listájára. Az orosz ügyészség azzal érvelt, hogy a Jehova Tanúi olyan szervezet, amely családokat választ szét, gyűlöletet kelt, és emberi életeket fenyeget. A felekezet szerint viszont a hatóságok hamis képet festettek róla. A bírósági döntés elrendelte a Jehova Tanúihoz tartozó – Oroszországban működő – mind a 395 szervezet felszámolását. A felekezet vagyona állami tulajdonba kerül.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok által is bírált ítéletet a Jehova Tanúi az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) megfellebbezte. A Jehova Tanúit az 1870-es években alapította az amerikai Pennsylvania állambeli Pittsburghben a presbiteriánus Charles T. Russell. Számos vallástörténész szektának minősíti az egyházat.

A Jehova Tanúi hívei azt vallják, hogy "a Bibliából kiindulva" új következtetésekre jutottak, és elvetették a régi, téves tanokat (például a kereszt tiszteletét). A tagoktól megkövetelik, hogy feltétel nélkül vessék alá magukat a felekezet akaratának és céljainak.

A felekezet központja az Egyesült Államokban működik, világszerte vannak helyi szervezetei, híveinek számát 8 millióra becsülik. Több országban – Kínában, Észak-Koreában, Üzbegisztánban, Türkmenisztánban, Grúziában, Tádzsikisztánban, Szaúd-Arábiában, Iránban és Irakban – betiltották a működését.

A cári Oroszországba – Odesszába – európai körútja keretében, 1891-ben látogatott el az alapító Charles T. Russell. A Szovjetunió idején az ugyancsak a mai Ukrajnában található Harkivban jelentek meg a jehovisták az 1920-as években. Számuk jelentősen megnőtt 1939-1940-ben, amikor Nyugat-Ukrajnát, Észak-Bukovinát és a balti államokat a Szovjetunióhoz csatolták.

Mivel megtagadják a katonai szolgálatot, a jehovistákat "szovjetellenes elemként" Szibériába, Kazahsztánba és a Távol-Keletre száműzték. 1996-ban Borisz Jelcin orosz elnök rendeletére rehabilitálták a felekezetet. A Jehova Tanúit 1991-ben jegyezte be hivatalosan az Oroszországi Föderáció igazságügy-minisztériuma.

A felekezetnek saját adatai szerint 175 ezer követője van Oroszországban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!