"Csak feketéket ölünk meg" - mondta egy amerikai rendőr intézkedés közben

Így bíztatta a nőt, hogy nyugodtan nyúljon le a telefonjáért.

  • hvg.hu hvg.hu

A Georgia állambeli Cobb megyében állított meg egy rendőr egy autót még 2016 júliusában, és közölte a benne ülő nővel, hogy börtönbe viszi és az autót lefoglalja, de mondta azt is, hívja fel a hozzátartozóját. A nő erre azt mondta, sajnálja, de ehhez le kell nyúlnia, és megjegyzi, hogy sok videót látott a rendőrökről.

Mire a rendőr közölte:

"de te nem vagy fekete. Emlékezz, mi csak a feketéket öljük meg."

A nyomaték kedvéért megismételte ezt, majd megkérdezte, látott-e a nő olyan videót, amin fehéreket ölnek meg. Miután a helyi rendőrfőnök múlt héten látta a párbeszédet rögzítő videót, elindult a rendőr kirúgási eljárása. Ezt azonban nem kellett végigvinni, a rendőr felmondott - derült ki a BBC-n közzétett videóból.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.