Startup párthoz csatlakozott Victor Ponta

Új pártot talált magának a korrupciós vádakkal gyanúsított volt román kormányfő. A Pro Románia főként a bizonytalanokra hajt.

  • hvg.hu
  • MTI
Startup párthoz csatlakozott Victor Ponta

A májusban bejegyzett Pro Románia nevű párthoz történő csatlakozását jelentette be vasárnap Victor Ponta volt román miniszterelnök. Sajtótájékoztatóján részt vett a pártalapító Daniel Constantin, a korábban fúzió révén megszűnt Konzervatív Párt elnöke, és Sorin Cimpeanu, a Ponta-kormány egykori tanügyminisztere is.

A sajtótájékoztatón Ponta "start-up pártnak" nevezte a Pro Romániát egy olyan országban, amely folyamatos változáson megy át. Kijelentette: a párt alternatívát kíván felkínálni mindarra, ami jelenleg megtalálható a romániai politikai palettán. Elsősorban azokat a választókat próbálja megszólítani, akik nem vettek részt a korábbi választásokon, és aggódnak az ország átalakulásának a jelenlegi iránya miatt.

Ponta emlékeztetett rá: mindeddig csak a Szociáldemokrata Pártban (PSD) politizált, de a baloldali alakulatot szerinte kisajátította, és saját céljaira használja Liviu Dragnea jelenlegi elnök, aki 2015 októberében váltotta őt a pártelnöki poszton.

A miniszterelnökségéről 2015 novemberében lemondó, korrupciós vádakkal gyanúsított Victor Pontát nyár elején azután zárták ki a PSD-ből, hogy Sorin Grindeanu kormányfő mellé állt, amikor a párt bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatta a politikust.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.