50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Nyolc halálos áldozatot követelő lövöldözés volt vasárnap a texasi Dallas egyik elővárosában, Planóban.
A helyi idő szerint este nyolc óra körül kitört lövöldözés a Dallastól mintegy 30 kilométernyire északra fekvő település egyik lakásában történt. A veszekedés, majd a lövöldözés hangjaira a szomszédok kihívták a rendőrséget.
Addigra a gyanúsított már hét embert agyonlőtt, a rendőr rálőtt a gyanúsítottra, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.
David Tilley, a planói rendőrség szóvivője szerint a hét áldozat és az elkövető azonosítása még tart, és még feltételezések sincsenek az elkövető lehetséges indítékaira.
A rendőrök a hét agyonlőtt ember mellett két súlyosan sebesült áldozatot is találtak, őket kórházba vitték, ám állapotukról egyelőre nem adtak tájékoztatást.
A CBS jelentése szerint az áldozatok valamennyien felnőttek.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
Egy Givenchy ruha volt a sztár.