Áramszünetet hozott Irma, nyolc idős belehalt

Hárman a helyszínen, öten kórházba szállításuk után hunytak el, így összesen már nyolc – 71 és 99 év közötti nő és férfi – áldozata van az áramkimaradásnak.

  • MTI MTI
Áramszünetet hozott Irma, nyolc idős belehalt

A hollywoodi kisvárosban lévő idősotthon vezetősége és az otthont működtető rehabilitációs központ szerdán délután közölte, hogy a halálesetek oka minden bizonnyal a hőség és a légkondicionálás hiánya volt. Florida déli és part menti vidékein ugyanis az Irma hurrikán miatt nincs áramszolgáltatás, és szerte az államban több mint ötmillió házban.

Az idős emberek kiköltöztetését a katlanná vált otthonból helyi idő szerint szerdán délutánra befejezték. Az ügyben bűnügyi nyomozás indult.

Rick Scott kormányzó a tragédia hátterének teljes feltárását követeli, és szükség esetén a büntetőjogi felelősségre vonást is, egyúttal elrendelte valamennyi idősotthon és elfekvő intézet felülvizsgálatát, és a rossz állapotban lévő idősek azonnali kezelését, illetve elszállítását.

Közben a Miami Herald című lap megírta, hogy a hollywoodi idősotthonban egyetlen generátor működtetésére volt lehetőség, ezt azonban arra használták fel, hogy meleg ételt készítsenek az időseknek.

Floridában csaknem 700 idősotthont működtetnek, ezekben 73 ezren élnek. Az államban azonban egyre nő azoknak az idős embereknek a száma, akik nem otthonban élnek, hanem nyugdíjas éveikre családjukkal, vagy egyedül telepszenek le Floridában. A többnyire napsütéses, kellemes klímájú és alacsony megélhetési költségeket biztosító déli szövetségi államban összesen 3,6 millió idős ember él.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.