Pályát válthat az eurózóna első számú fegyőre

Wolfgang Schäuble lehet a Bundestag elnöke – jelentette szerdán a Spiegel Online. Angela Merkel eddigi pénzügyminiszterét jelöli legalábbis házelnöknek a vasárnapi választásokon nyertes CDU. Márpedig ezt a posztot Németországban is a legnagyobb frakciónak van joga saját emberével betölteni.

  • hvg.hu
Pályát válthat az eurózóna első számú fegyőre

A CDU örömét fejezte ki, hogy a 75 éves politikus, egykoron Helmut Kohl kinézett örököse, elvállalta a felkérést. A döntés a konzervatív párt következő frakcióülésén, október közepén válik hivatalossá.

Ha semmi sem változik, akkor Schäuble 12 év után elhagyja Merkel aktuális kormányát. Igaz, a koalíciós tárgyalások amúgy is elhúzódhatnak, amelynek a végén jó eséllyel a két kisebb kiszemelt partner elkérheti támogatásáért a pénzügyi és a külügyi tárcát. Így Schäuble számára nem is maradna más, mint feljebb emelkedni.

A 75 éves politikus nyolc éve pénzügyminiszter, korábban belügyminiszter is volt. Az euróválságban az ő általa meghatározott szigor vezette az uniós politikát, amelyért személyét Dél-Európában ezerszer elátkozták. Az idő egyelőre őt látszik igazolni.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.