A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A fiatal önkéntesek a földrengés sújtotta Oxaca államba vittek segélyt.
Meglőtték, megverték és megerőszakolták egy egyházi segélyszállítmány önkéntes fuvarozóit Mexikóban – közölte a római katolikus egyház mexikói érseksége. Az önkéntesek – mindannyian fiatalok – a földrengés sújtotta Oxaca államba vittek segélyt furgonjukkal, amikor fegyveres útonállók rájuk támadtak. Egyiküket meglőtték, egy másikukat megverték, harmadik társukat, egy nőt pedig megerőszakolták a rablók, majd elvették mobiltelefonjaikat és a náluk lévő mintegy félmillió forintnyi készpénzt.
Oxacát három hete két erős földrengés sújtotta, és fiatal önkéntesek egész sora azonnal megkezdte templomok segélyeinek szállítását a rászorulóknak.
(képünkön a földrengés túlélői utáni kutatás látható)
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.