„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Jogvédők szerint hadjáratot indítottak az egyiptomi hatóságok a melegek ellen azután, hogy egy két héttel ezelőtt szivárványszínű zászlót függesztettek ki egy kairói koncerten.
A Human Rights Watch élesen bírálta pénteken az egyiptomi médiaszabályozó testület döntését, amelynek értelmében eltiltják a közszerepléstől a homoszexuálisokat az észak-afrikai arab országban.
A jogvédő szervezet emlékeztetett arra: Kairóban megtiltották azt is, hogy a homoszexualitással kapcsolatos bármilyen jelszó megjelenjen a nyilvánosságban, és homoszexuális ember csakis akkor szerepelhet, ha elismeri "helytelen magatartását (másságát) és megbánását az iránt".
Az alexandriai székhelyű, Egyiptomi Kezdeményezés az Emberi Jogokért nevű civil szervezet szerdai jelentése szerint legalább 57 embert vettek őrizetbe szexuális irányultságuk miatt az egyiptomi hatóságok a melegek elleni hadjáratukban szeptember 23-a óta.
A melegek elleni fellépés Egyiptomban azután kezdődött, hogy a Masru Leila nevű libanoni alternatív zenekar szeptember 23-ai kairói koncertjén kifüggesztették a szivárványszínű zászlót. Hamed Szino énekes, az együttes frontembere nyíltan vállalja homoszexualitását.
Bár az azonos neműekkel fenntartott viszonyt Egyiptomban nem tiltja törvény, a melegekkel szembeni jogsértések mindennaposak. Gyakran tartóztatnak le meleg férfiakat, és rendszerint kicsapongó nemi élet, a közerkölcsök megsértése és istenkáromlás miatt emelnek ellenük vádat.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.