6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A brutálisan fellépő rendőr hiába kért bocsánatot. Az esetről készült videó bejárata az internetet, és óriás felháborodást okozott.
Elbocsátották helyi idő szerint kedden azt az amerikai rendőrt, aki júliusban durván megbilincselt Utah államban egy kórházi ápolót, aki teljesen jogszerűen járt el.
Jeff Payne nyomozó azt követelte az ápolónőtől, hogy vegyen vért egy baleset sérültjétől, de ő elmagyarázta neki, hogy ezt csak bírói felhatalmazás alapján vagy az érintett hivatalos beleegyezésével teheti meg.
Payne egyikkel sem rendelkezett, de ragaszkodott a vérvételhez, majd amikor az ápoló erre nem volt hajlandó, kirángatta az épületből, és meg is bilincselte. Az ápoló végig azt kiabálta, hogy semmi rosszat nem tett. Mindezt Payne testkamerája rögzítette. (Alább egy másik felvétel látható.)
A rendőrség később bocsánatot kért a történtek miatt, kedden pedig Mike Brown helyi rendőrfőnök úgy döntött: Jeff Payne nem maradhat a rendőrség állományában.
A nyomozó ügyvédje azzal próbálta védeni ügyfelét, hogy Payne 27 éven át példásan végezte a munkáját, és amit tett, még nem elég ok arra, hogy elbocsássák.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.