szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az amerikai elnök volt kampányfőnöke, Paul Manafort és annak korábbi üzlettársa, Rick Gates ellen emeltek vádat, pénzmosással és adócsalással gyanúsítják őket. Közben kiderült, egy másik Trump-tanácsadó hazudott az FBI-nak.

Trump a Twitteren válaszolt, azt írja, hogy amivel Manafortot vádolják, az még azelőtt történt, hogy a kampányfőnöke lett, az amerikai elnök szerint inkább Hillary Clinton és az oroszok kapcsolatát kellene vizsgálni. Állítja, ők nem játszottak össze az oroszokkal.

Hillary Clinton a szóvivőjén keresztül közölte, nem kommentálja Manafort és Gates megvádolását. Közben pedig Trump egyik korábbi tanácsadója, George Papadopolous bűnösnek vallotta magát az FBI félrevezetéséért.

A 68 éves Manafort 1976 óta több republikánus elnökjelölt kampányában dolgozott. A Trump-kampányban betöltött posztjáról 2016 augusztusában mondott le, miután azzal gyanúsították meg, hogy kapcsolatai vannak egy Ukrajnában működő Oroszország-párti politikai pártban. Manafort ugyancsak jelen volt azon a találkozón, amelyen egy orosz ügyvéd Trump riválisára, Hillary Clintonra nézve terhelő információkat ígért.

Muellert az idén májusban bízták meg a vizsgálat irányításával, miután Donald Trump elnök eltávolította posztjáról James Comey, addigi FBI-igazgatót, aki 2016 júliusa óta szintén vizsgálódott az orosz beavatkozás ügyében.

Mueller vizsgálata elsősorban a Trump-kampány és orosz tisztségviselők esetleges összejátszására összpontosít. A vádemelés szerint többek között pénzmosással, összeesküvéssel és adócsalással vádolják, a New York Timesnak nyilatkozó tanácsadó szerint Manaforték 18 millió dollárt moshattak tisztára.

A vádiratban az áll, hogy Manafort milliókat költött luxuscikkekre, egy antik szőnyegesnél közel egymillió dollárt költött Virginiában, egy lakásfelújítással foglalkozó New York-i cégnél pedig majdnem öt és félmillió dollárt hagyott. Egy szintén New York-i ruhaboltban 850 ezer dollárt hagyott, egy tájépítésznél 820 ezret, egy antikvitásban pedig 620 ezret.

Itt a vádemelés szövege és a 12 vádpont:

Indictment - U.S. v. Paul J. Manafort, Jr., and Richard W. Gates III by ABC News Politics on Scribd

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!