Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Látszik, hogy ismét közeledik az orosz elnökválasztás, újra készülnek a Vlagyimir Putyint államfőt éltető videóklipek. A kínálatból toronymagasan emelkedik ki az a klip, ahol katonaruhába öltöztetett 6-14 éves gyerekek ismételgetik, hogy az életüket is feláldoznák, ha Vova bácsi, azaz Putyin hívja őket a végső csatába.
„Jó lenne, ha a béke lenne a világban, de, ha a főparancsnok hív minket a végső csatába, mi veled vagyunk Vova bácsi” – ismételgetik a II. világháborús sztálingrádi csatának emléket állító Mamajev-dombi emlékmű tövében az elszánt arcú kisiskolások, akiket kisegít az orosz parlament egyik képviselőnője is.
A négy perces dalba – mint egy kiskátéba – mindent belesűrítettek: azt, hogy az EU-ban nincs egység, s azt, hogy a Közel-Keleten zavargások vannak, míg hála az Elnöknek, Oroszországban nyugalom és béke honol. És persze az is kiderül, hogy az Ukrajnától elfoglalt Krím félszigetet meg kell védeni a következő generációk számára, s hogy a legjobb barát mindig a hadsereg és a flotta marad. Különösen persze akkor, ha a vörös csillag jegyében harcol.
Ja, Alaszkát is szeretnék visszaszerezni Oroszországnak.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.