Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Ha már mindenképpen szükség van betontömbökre a biztonsághoz, legalább nézzenek ki valahogy.
Karácsonyi dekorációt kaptak több német városban a karácsonyi vásárokat védő betontömbök, amelyeket azért állítottak fel, hogy megakadályozzák autók, teherautók behajtását a tömegbe.
Bochumban becsomagolták és piros masnival kötötték át a tömböket, így betonkockák helyett hatalmas karácsonyi ajándékok fogadják a vásározókat.
Düsseldorfban zöldre festették a betontömböket, és karácsonyfákat tettek rájuk, vagyis karácsonyfatartót csináltak azokból – tudósított a SAT.1 észak-rajna–vesztfáliai stúdiója.
Frankfurtban legókockákra emlékeztetnek a védőelemek.
Elnézve a budapesti Fővám térre kirakott kék színű, BRFK feliratú betonelemeket, a magyar fővárosban is jól jött volna némi kreativitás.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.