Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az elszabadult vonat halálra gázolt két embert, majd egy személyvonattal ütközött.
Két vasúti munkás halálát és további hét ember sérülését okozta hétfőn este Belgiumban egy megrongálódott motorvonat, amely vontatás közben elszabadult, és 14 kilométert gurult a vasúti pályán – jelentette a Belga hírügynökség.
A vonat egy vasúti átjáróban autóval ütközött reggel Morlanwelz városánál, s a balesetkor keletkezett tűzben az autó és a vonat eleje is kiégett.
A megrongálódott vonatot az este éppen el akarták vontatni a helyszínről, amikor leakadt, és a pálya helyreállításán dolgozó munkások közé gurult, halálra gázolva két pályafenntartót, és másik két munkás is súlyosan megsérült.
Az üres vonat ezután 14 kilométeren át akadálytalanul folytatta útját, amíg La Louviere állomásán – Brüsszeltől mintegy 50 kilométerre délre – beleszaladt egy személyvonatba, újabb öt ember, köztük a vonatvezető sérülését okozva.
A vasúti rendőrség közlése szerint egy személyt eltűntként keresnek.
A belga állami vasúti társaság, az SNCB és a vasúti infrastruktúrát üzemeltető Infrabel vállalat "őszinte részvétét" nyilvánította az áldozatok családjának és hozzátartozóinak, és támogatást ígért a károsultaknak.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.