A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Előre figyelmeztette.
Ahogy korábban hírt adtunk róla, vádat emeltek a hétfői New York-i robbantással gyanúsított bangladesi származású Akayed Ullah ellen. A férfi, akit terrorcselekmény végrehajtásával vádolnak, a merénylet előtt az amerikai elnöknek üzent a Facebook-oldalán.
"Trump, nem sikerült megvédened a nemzetedet" – közölte Ullah a közösségi oldalon a vádirat szerint. A kórházban, ahol ellátták az égési, állítólag azt mondta a hatóságoknak, hogy az Iszlám Államért tette, amit tett.
Feds: Suspect taunted @realDonaldTrump on Facebook before bombing Times Square subway station. Story: https://t.co/z6SmRKccmf pic.twitter.com/tZRIlQ2JWy
— AP Eastern US (@APEastRegion) December 12, 2017
A manhattani Port Authority buszpályaudvarnál történt incidensben a támadón kívül még hárman sérültek meg.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.