Putyin keresztapu fura ellenfele

Egyesek szerint keresztlánya is lehet Putyinnak, az azonban biztos, hogy ő az egyik legismertebb orosz celeb, aki évente kétmillió eurónál is többet keres. Most azonban Kszenyija Szobcsak bejelentette: indulna az orosz államfői posztért - sokak őszinte sajnálatára.

  • HVG HVG
Putyin keresztapu fura ellenfele

Vlagyimir Putyinnak jelentette be először a talán legismertebb orosz celeb, Kszenyija Szobcsak, hogy indulni kíván a jövő tavaszi oroszországi elnökválasztáson. A Leningrádban született, 35 éves újságíró-műsorvezető azért tett így, mert különleges kapcsolat fűzi őt a Kreml urához. Putyin fiatalemberként ugyanis az apjának, Anatolij Szobcsaknak köszönhette politikai előmenetelét. Az egyetemen Szobcsak tanította Putyint, akit a helyettesének tett meg, amikor elnyerte a szentpétervári polgármesteri posztot. A két politikus között valódi barátság szövődött, és Kszenyija gyerekként sokszor találkozott a leendő orosz elnökkel, egyes források szerint Putyin egyenesen a keresztapja. Amikor pedig leáldozott Anatolij Szobcsak csillaga, s úgy tűnt, vádat emelnek ellene korrupció miatt, Putyin volt az, aki külföldre menekítette egykori mentorát.

Kszenyija Szobcsak hangos és látványos életet élt: miután elvégezte a Szentpétervári Állami Egyetem nemzetközi szakát, majd mesterfokozatot szerzett a külügyminisztériumhoz tartozó moszkvai MGIMO egyetemen, ő lett a legismertebb orosz valóságshow, a Dom-2 háziasszonya. Végül azért szakított a műsorral, mert vállalhatatlanná vált számára az évről évre egyre vulgárisabb és durvább valóságshow. Ő volt a Legyen ön is milliomos című kvízműsor oroszországi változatának műsorvezetője is, ott ismerkedett meg későbbi férjével, Makszim Vitorgannal, aki játékosként szerepelt. De kipróbálta magát énekesnőként is.

AFP / Kirill Kuryavtsev

A 2013-ban kötött házassága előtti években folyamatosan az orosz Paris Hiltonnak is nevezett celeb botrányos párkapcsolatairól cikkezett a bulvársajtó. A 2008-as év azért maradt emlékezetes számára, mert akkor zavart le egy részegnek ítélt pilótát az Aeroflot légitársaság Moszkvából New Yorkba induló gépének fedélzetéről. Rendszeresen szerepelt az orosz férfimagazinok címlapján és belső oldalain is, a pénz pedig dőlt: évente átlagosan több mint kétmillió euró folyt be a szponzoroktól.

Az apja 2000-es halála után még sokáig kitartott a családi barát Putyin mellett, 2011-ben viszont egyetlen varázsütésre megváltozott. Rendszeresen részt vett az orosz elnök újraválasztása ellen tiltakozó demonstrációkon, és a Dozsgy nevű ellenzéki tévécsatornán jelentkező műsorban bírálta a rezsimet. Annak ellenére is folytatta a politizálást, hogy tavaly megszülte első gyermekét, Platót. Azzal sem tántorították el Putyin bírálatától, hogy 2012 nyarán álarcos rendőrök szállták meg a lakását, ahol kétmillió eurónyi készpénzt foglaltak le. Kampányában is azzal vádolja a hatalmat, hogy tönkreteszi az orosz polgárok életét, s ezért fiatalok milliói menekülnek el az országból. Nem támogatja a Krím elfoglalását sem, szerinte Oroszország 2014-ben szószegő módon szerezte meg Ukrajnától az orosz fekete-tengeri flottának otthont adó félszigetet.

A már hat éve tartó ellenzékiség dacára sokan akadnak, akik szerint Szobcsak szándékosan vagy akaratlanul, de a Kreml érdekeit szolgálja. Megosztja ugyanis az ellenzéket, miközben érdekesebbé teszi az unalmas elnökválasztást is. Az államfői székért ugyanis csupa kipróbált és nagypapakorú álellenzéki indul – Putyin a jelöltségét hivatalosan még nem erősítette meg –, így a szavazást mindenképpen színesebbé tenné egy nem szokványos jelölt. A helyzet furcsaságát Kszenyija Szobcsak is érzi. Többször megerősítette, ha a hatóságok végül engedik indulni az ismert korrupcióellenes bloggert, Alekszej Navalnijt, akkor ő visszalép a jelöltségtől. Erre viszont nincs esély, az állítólagos gazdasági bűncselekmények miatt felfüggesztett börtönre ítélt Navalnijt a Kreml nem akarja beengedni az állami televíziók választási műsoraiba, mert ott esetleg túl sok ember hallaná a politikai elit romlottságát bizonygató mondatait.