Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) egykori vezetője szerint egy második referendumon többen voksolnának a kilépésre, így a maradáspárti hisztizők elhallgatnának.
"Talán, csak talán, kellene egy második népszavazást tartanunk az EU-tagságról. Ezzel egy emberöltőre teljesen lezárhatnánk a kérdést" – írta Nigel Farage a Twitteren.
Később hasonló kijelentéseket tett a The Wright Stuff című tévéműsorban is. Az adásból eddig nyilvánosságra került részletben arról beszélt, lesznek olyan politikusok – így a Clegg- és Blair-félék –, akik a kilépési folyamat egész ideje alatt nyafogni, nyavalyogni és panaszkodni fognak. "Így talán, de csak talán, odáig jutottam a gondolkodásban, hogy kellene egy második referendumot tartani."
Farage Tony Blair volt munkáspárti miniszterelnökre és Nick Cleggre, a Liberális Demokraták volt vezetőjére utalt, akik gyakran és határozottan szót emelnek a Brexit ellen, újabb népszavazást szorgalmazva.
A UKIP korábbi vezetőjének meggyőződése, hogy egy esetleges újabb népszavazás alkalmával sokkal többen voksolnának a kilépésre, amivel kifognák a szelet az ellenzők vitorláiból.
(Sky News)
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.