„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Tizenhat terroristát megöltek, harmincat elfogtak, de azt senki nem tudja, hányan vannak még szabadon.
Tizenhat terrorista megöléséről és harminc terroristagyanús személy elfogásáról számolt az egyiptomi hadsereg. A Sínai-félsziget északi - az Izraelhez tartozó, palesztinok által lakott Gázai övezettel szomszédos - részén indított akció az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ottani sejtjei ellen irányul. A cél a terroristák fegyverraktárainak, kommunikációs központjának és a bevételeket termelő illegális ópiumültetvényeknek a felszámolása.
A Sínai félszigeten egyre gyakoribbá voltak a terrormerényletek, többnyire politikusok, rendőrök, katonák és kopt keresztények ellen. Novemberben azonban új frontot nyitottak a terroristák: több mint háromszázan vesztették életüket, amikor merénylők vették körbe Bír-el-Abd városka mecsetjét, majd gránátokkal és lőfegyverekkel szisztematikusan ölni kezdték a híveket. A modern Egyiptom legvéresebb merénylete sokkolta a kairói kormányt, amely évek óta háborút vív a sivatagos terület nomád lakosságát terrorizáló szélsőségesekkel.
A márciusi elnökválasztásra készülő Abdelfattah al-Sziszi egyiptomi államfő könyörtelen bosszút ígért, és három hónapot adott a terrorfészkek felszámolására, de mindeddig úgy nézett ki, hogy a hadsereg képtelen erre a feladatra.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.