Még mindig nem tudni, mi okozhatta a Kubában szolgáló amerikaiak agykárosodását

A rejtélyes betegségben szenvedők hallási, látási, egyensúlybeli és memóriaproblémák miatt szorultak kezelésre az USA-ban.

  • MTI MTI
Még mindig nem tudni, mi okozhatta a Kubában szolgáló amerikaiak agykárosodását

Nem sikerült megtalálni a Kubában rejtélyesen megbetegedett amerikai diplomaták egészségkárosodásának okát vagy okait – áll az Amerikai Orvosi Szövetség (AMA) szerdán este nyilvánosságra hozott jelentésében.

Ez az első közzétett részletes orvosi diagnózis. A jelentés felsorolja a betegségek eddig is ismert tüneteit: az egyensúlyvesztést, fejfájást, látás- és hallászavarokat, idegrendszeri károsodásokat, a páciensek agyában bekövetkezett elváltozásokat, ám azokra magyarázattal nem szolgál.

Christopher Muth, az AMA lapjának főszerkesztője vezércikkében óvatosságra int. Mint írta, a végső következtetések levonásához további vizsgálatokra van szükség. Hozzátette, hogy a Kubában megbetegedett amerikai diplomatáknál tapasztalt tünetek közül jó néhány különféle neurológiai betegségeknél szokott előfordulni.

2016 óta legalább 21 amerikai diplomata vagy családtagja betegedett meg Havannában. Eleinte úgynevezett akusztikus támadásra gyanakodtak, mert valamennyien különös hangokat hallottak, mielőtt megbetegedtek. Később kiderült, hogy a diplomaták – akik azonnal hazatértek az Egyesült Államokba – agykárosodást is szenvedtek. Washington Havannát okolta, mondván, hogy Kubának garantálnia kell a területén dolgozó külföldi diplomaták sérthetetlenségét, és válaszul minimálisra csökkentette havannai nagykövetsége létszámát. Egyúttal kiutasított az Egyesült Államokból 15 kubai diplomatát. Az amerikai kormány tagjai azonban, köztük Rex Tillerson külügyminiszter is, kerülték, hogy Kubát vádolják meg a megbetegedések előidézésével.

Idén januárban az amerikai kormány vizsgálóbizottságot is felállított a rejtélyes megbetegedések kivizsgálására.

Az orvosi vizsgálatok megállapításait személyi jogokra és orvosi titoktartásra hivatkozva eddig nem hozták nyilvánosságra, a szerdán közölt összeállításból azonban az derült ki, hogy maguk az orvosok sem tudják, mivel állnak szemben.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.