Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Két beteg várt orvosra Nairobiban lévő Kenyatta Nemzeti Kórházban, egyiküknek műtéttel kellett volna eltávolítani egy vérrögöt az agyából, a másik arra várt, hogy noninvazív módszerrel kezeljék a fején lévő duzzanatot. Végül az utóbbit műtötték meg, az orvosok arra hivatkoznak, hogy túl vannak terhelve.
A műtétet végző doktor néhány órával a beavatkozás kezdete után jött rá, hogy rossz beteget toltak be a műtőbe: nem talált ugyanis vérrögöt a paciens agyában. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy – legalábbis a kórház közleménye szerint – a feleslegesen megműtött beteg szépen gyógyul, a felelősöket pedig felfüggesztették állásukból. Ezt pedig két részletben tették: előbb az igazgató függesztett fel néhány orvost, majd az egészségügyi miniszter tette ugyanezt az igazgatóval
Néhány héttel korábban ugyanebben a kórházban az okozott botrányt, hogy kiderült: egyesek szexuálisan zaklatták a kórtermekben ápolt kismamákat.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.