Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Nyolc embert vettek őrizetbe.
Nyolc embert őrizetbe vettek a múlt hét végén Belgiumban, mert a hatóságok gyanúja szerint merényletre készültek az országban – jelentette hétfőn a helyi média névtelenséget kérő rendőrségi forrásokra hivatkozva.
A gyanúsítottakat a brüsszeli Molenbeek negyedben, illetve a flandriai Geraardsbergenben és Mechelenben állították elő, ahol a rendőrök vasárnap több házkutatást tartottak. Az akció során nem találtak sem fegyvereket, sem pedig robbanóanyagokat – tájékoztatott a La Derniere Heure című belga napilap.
Előzetes letartóztatásukról valószínűleg hétfő délután dönt a bíróság. A szövetségi ügyészség egyelőre nem kommentálta a sajtóhíreket.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.