Brit kémügy: "nagyon ritka" idegmérget használtak a merénylők

Azt viszont továbbra sem árulják el, pontosan milyen hatóanyagot használtak a támadók.

  • MTI MTI
Brit kémügy:

A brit belügyminiszter szerint "nagyon ritka" idegméreg okozta a délnyugat-angliai Salisbury városában történt mérgezéseket.

Amber Rudd a BBC rádiónak nyilatkozva csütörtökön elmondta azt is, hogy a helyszínre elsőként érkező rendőr, akit szintén súlyos mérgezéses tünetekkel szállítottak a helyi kórházba, már kommunikál a környezetével, és nincs intenzív osztályon, de állapota még mindig súlyos.

Rudd az eddigi hivatalos nyilatkozatoknak megfelelően továbbra sem volt hajlandó felfedni, hogy pontosan milyen hatóanyaggal követték el a mérgezéses támadást, amelynek két célpontja egyöntetű brit sajtóértesülések szerint a 66 éves Szergej Szkripal, a brit külső hírszerzés (MI6) volt orosz ügynöke, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese, és 33 éves lánya, Julija Szkripal.

A belügyminiszter ugyanakkor annyit elárult, hogy "nagyon ritka" idegméreg-hatóanyagról van szó.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.