szerző:
MTI

Mármint az év első két hónapjában.

Legalább ezer gyerek halt vagy sebesült meg a Szíriában zajló harcokban az év első két hónapjában - közölték hétfőn az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) képviselői sajtótájékoztatón a libanoni fővárosban, Bejrútban.

Az UNICEF képviselői szerint a szíriai polgárháború 2011-es kezdete óta a tavalyi év során halt meg a legtöbb gyerek a konfliktusban, mintegy 50 százalékkal több, mint 2016-ban, bár a halálos áldozatok számával kapcsolatosan az ENSZ Gyermekalapja nem közölt adatokat.

Az UNICEF tudomása szerint körülbelül 360 gyerek sebesült meg a harcokban 2017-ben, és sokan közülük szenvedtek maradandó sérüléseket. Többüknek amputálni kellett végtagjaikat a robbanószerkezetek által okozott sebesülések miatt.

A világszervezet gyermekalapja szerint a robbanószerek és a lakott területek ellen válogatás nélkül végrehajtott támadások eredményezik azt, hogy a halottak mintegy negyede gyerek. Körülbelül hárommillió gyerek van veszélyben az aknák és a robbanószerkezetek miatt.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű brit székhelyű szervezet hétfőn jelentette, hogy meghaladta a 350 ezret a csütörtökön a nyolcadik évébe lépő szíriai polgárháború halálos áldozatainak a száma.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!