Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Még nem tudni, mikor kezdődik a kitermelés.
Bahrein történelmének legnagyobb olaj-és földgázlelőhelyét fedezték fel - jelentette vasárnap a királyság BNA hírügynöksége.
A bahreini hatóságok szerint az előzetes vizsgálatok azt mutatják, hogy a Perzsa(Arab)-öbölben fekvő kis szigetország nyugati partvidékéről jelentett lelet a legjelentősebb a kitermelés kezdete, vagyis 1932 óta.
A BNA emellett közölte, hogy az új könnyűolaj és gázlelőhely tartaléka várhatóan többszöröse annak, amit Bahrein eddigi egyedüli olajlelőhelyén kitermelnek, de pontosabb adatot nem hoztak nyilvánosságra. Azt sem lehet még tudni, hogy várhatóan mikor kezdődik a földgáz és kőolaj kitermelése.
Bahrein eddig ismert földalatti tartalékai pár száz millió hordó kőolajra rúgnak, és ezzel ő a legkisebb a Perzsa/Arab-öböl menti olajmonarchiák közül. A saját kitermelése napi 50 ezer hordó kőolaj és közel 29 millió köbméter földgáz, de van egy Szaúd-Arábiával közös olajmezője is, ahonnan napi 150 ezer hordó olajat szivattyúznak ki.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.