Az oroszok és a szír kormány képviselői szerint az izraeli légierő lőtt ki rakétákat a Bassar el-Asszad államfőhöz hű erők kezén lévő repülőtérre, Moszkva értesülései szerint az izraeliek két F-15-ös harci gépe Libanon légtere felől érkezve támadta a katonai létesítményt. Iráni közlések szerint a légicsapásokban többen meghaltak, köztük három iráni állampolgár is. Szíriai közlések szerint az akcióban legalább 14 ember vesztette életét.
Bár a légi akcióra közvetlenül az után került sor, hogy az emberi jogi szervezetek szerint a szíriai hadsereg vegyi fegyverekkel támadt a felkelők kezén lévő területen élő emberekre, s az akcióban több mint hetvenen haltak meg, a mostani légicsapás célja valószínűleg nem a megtorlás volt. A The Guardian című lap értesülései szerint – ha valóban Izrael áll az akció mögött – akkor a fő cél az lehetett, hogy megakadályozzák, hogy Irán fejlett irányító berendezéseket telepítsen a homszi repülőtérre és környékére Izrael legutóbb februárban támadta a repülőteret, akkor azért, mert onnan indítottak egy, Izrael területe fölé berepült iráni drónt.
A The Guardian értesülései szerint Izraelt aggasztja, hogy Donald Trump a lehető leggyorsabban ki akarja vonni Szíriából az ott állomásozó mintegy kétezer amerikai katonát. Izrael is attól tart, ha túl korán vonulnak ki az amerikaiak, akkor a keletkező vákuumot ismét betölthetik az Iszlám Államhoz tartozó fegyveresek.