Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Mérgező fenol fröcskölt le többeket, több mint húszan kerültek kórházba, egyikük meghalt.
Meghalt csütörtökön délután az észak-csehországi Decínben annak a több mint húsz személynek az egyike, akiket délelőtt mérgezéses megbetegedéssel kellett kórházba szállítani – közölte Ivo Chrástecky, a regionális egészségügyi intézetek szóvivője.
Decínben csütörtökön reggel a helyi Chemotex vegyi üzemben mérgező fenol került a levegőbe, aminek következtében kéttucatnyi embert mérgezési tünetekkel a környékbeli kórházakba kellett szállítani. Ivo Chrástecky délutáni bejelentése szerint az áldozaton kívül további három személy mérgezése tekinthető súlyosnak, de egyikük sincs már életveszélyben. Megfigyelésre az orvosok összesen 16 személyt tartanak péntekig a kórházakban.
A baleset a Chemotex vegyipari és kozmetikai vállalat területén akkor történt, amikor egy tartálykocsi ciszternájából a helyi tartályokba csapolták a mérgező fenolt. Egy gumicső megrepedt, majd szétszakadt és a mérgező anyag néhány személyt lefröcskölt, míg a többiek belélegezték.
A fenol az egyik legegyszerűbb aromás vegyület, a Chemotex kozmetikai termékek előállításánál használja. A baleset következtében a vállalat ideiglenesen leállította a termelést.
Egy hónapja a Decínhez közeli Kralupy nad Vltavou vegyiművekben volt robbanásos baleset, melynek következtében hatan meghaltak.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.