„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A Medgyessy-kormány miniszteri biztosát, az SZDSZ egykori európai parlamenti képviselőjét hétéves procedúra után ismerték el politikai menekültnek – tudta meg a RomNet.
A roma jogvédő-politikus 2011 végén hagyta el Magyarországot, Torontóba utazott, hogy politikai menedékjogot kérjen. Az okot csak egy évvel később, egy kanadai tévécsatornának árulta el: azt állította, életveszélyesen megfenyegették, mert kritizálta a romák elleni támadás- és gyilkosságsorozat lassú felderítését.
Azt is mondta, hogy a döntésében ennél is nagyobb szerepet játszott, hogy Gyurcsány Ferenc kormánya a gyilkosságokkal kapcsolatos információk több évtizedes titkosításáról döntött. Mohácsi állítása szerint azért, mert "egyesek szerint összefüggésbe hozhatnak néhány állami tisztségviselőt a gyilkosokkal".
Mivel Kanada 2012-ben biztonságos országnak ismerte el Magyarországot, az onnan érkezők nagy részének elutasította a menedékkérelmét. Ez a kormányváltással, a liberális Justin Trudeau miniszterelnök érkezésével megváltozott 2015-ben: egy évvel később az elfogadott kérelmek aránya 60 százalékra nőtt.
Bár – ahogy annak idején megírtuk – Mohácsi kérelmét 2016 végén elutasították, felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amit elfogadtak a hatóságok.
A hírre Mohácsi úgy reagált: "még mindig hihetetlenek tűnik. Bele lehet betegedni ebbe a menekültügyi eljárásba. Hét évet küzdöttem érte, remélem, most már minden jóra fordul".
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.