„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Hani Mulki jordániai kormányfő hétfőn lemondott, miután nem csitul az adóemelések és egyéb megszorító intézkedések miatt több napja kirobbant tömegtüntetések hevessége.
Az utóbbi évek legnagyobb ellenzéki tüntetésein a felvonulók több alkalommal összecsaptak a rohamrendőrökkel, akik könnygázgránátokkal és útblokádokkal próbálták meg – általában sikertelenül – megállítani a tömeget. Az ellenzék szerint az IMF által elvárt és a kormány által jóváhagyott intézkedések jelentősen rontják a szegények, illetve a középosztályhoz tarozók életszínvonalát.
Mulki a BBC szerint közölte, nem hajlandó visszavonni a megszorításokat, s a parlamentnek kell döntenie arról, elfogadja-e a csomagot. A BBC beszámolója szerint a patthelyzetet Abdullah király oldotta fel, aki felszólította a miniszterelnököt a távozásra. A kormányfő ezt követően nyújtotta be lemondását az uralkodónak.
Ammani források szerint Mulkit Omar Al-Razar, a Világbank egykori közgazdásza válthatja fel a kormányfői székben.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.