Halálos fenyegetéseket kapott az osztrák kancellár a Facebookon

A fenyegetések azt követően terjedtek el, hogy Kurz bejelentette: több mecsetet is bezárnak Ausztriában.

  • MTI MTI
Halálos fenyegetéseket kapott az osztrák kancellár a Facebookon

Életveszélyesen megfenyegették Sebastian Kurz osztrák kancellárt. A fenyegetések nyomán az osztrák alkotmányvédelmi és terrorelhárítási hivatal (BVT) hétfőn nyomozást indított.

Az Österreich című újság  erre vonatkozó korábbi értesülését hétfőn délután az APA hírügynökségnek a bécsi belügyminisztérium, illetve a miniszterelnöki hivatal is s megerősítette.

Az újság szerint az életveszélyes fenyegetések azt követően terjedtek el, hogy a kancellár bejelentette több mecset bezárását és több tucat imám kiutasítását.

A minisztérium és a kancellár hivatala közölte: szigorították a védelmi intézkedéseket Kurz körül. Az osztrák hatóságok azt gyanítják, hogy a fenyegetések török bevándorlóktól származnak.

A fenyegetéseket a Facebook és Instagram közösségi oldalakon, illetve közvetlen üzenetekben továbbították  - tájékoztatott az osztrák miniszterelnöki hivatal egyik szóvivője.

Az osztrák kancellár pénteken jelentette be, hogy a "politikai iszlám" elleni fellépés jegyében Ausztriából kiutasítanak több külföldről támogatott imámot, és bezárnak hét mecsetet.

Az Ausztriai Iszlám Török Szövetség (ATIB) felháborodottan reagált, míg Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentette, nem fogja annyiban hagyni a dolgot, és válaszintézkedéseket hoz az ügyben.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.