szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az autó bemásztak játszani a gyerekek, utána robbant fel. A kocsi tulajdonosa állítja: a robbanószerkezettel tolvajoknak akart csapdát állítani.

Őrizetbe vette a rendőrség annak a leparkolt autónak a tulajdonosát, amelyben csütörtökön Kijevben lépett működésbe egy robbanószerkezet négy kisgyerek sérülését okozva – közölte Arszen Avakov ukrán belügyminiszter a Facebookon.

A férfi, miután tudomást szerzett autója felrobbanásáról, elszökött a városból, a hatóságok a nyugat-ukrajnai Rivne megyében fogták el.

A belügyminiszter szerint a vizsgálat jelenlegi állása alapján a férfi a robbanószerkezetet állítólag azért rakta be a kocsijába, mert azzal akart "csapdát állítani" a tolvajoknak, ha megint műszaki eszközöket próbálnának kilopni az autóból, mint ahogy azt már korábban megtették.  

Csütörtökön négy, 5 és 11 év közötti kisgyerek, egy kisfiú és három kislány bemászott játszani a régóta egy belső udvarban parkoló Volga márkájú öreg autó utasterébe. Bent találtak egy ismeretlen tárgyat, kézbe vették, az pedig felrobbant.

Mind a négy gyereket különböző súlyú repeszsérülésekkel kórházba szállították, valamennyiüket meg kellett operálni. A lányok állapota már stabil, az ötéves kisfiúé viszont súlyos. Előző nap többórás műtéttel mentették meg a szemét, de a baleset után kómába esett, és azóta nem tért magához.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!