Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Megvan, mikor lesz népszavazás Macedónia nevének megváltoztatásáról

Szeptember 30-án kiderül, hogy a nyugat-balkáni ország eleget tesz-e a görögökkel kötött egyezménynek.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
  • +${remainingCount} szerző
Megvan, mikor lesz népszavazás Macedónia nevének megváltoztatásáról

Elfogadta a macedón parlament, hogy szeptember 30-ára népszavazást írjanak ki az ország nevének megváltoztatásáról, illetve arról, hogy a nyugat-balkáni ország csatlakozzon-e az Európai Unióhoz és a NATO-hoz. A 120 fős parlamentben 68 képviselő támogatta a referendum kiírását. Az ülésen ugyanakkor nem vettek részt a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet képviselői – mindezt azzal indokolták, hogy alkotmányellenesnek tartják azt a görög-macedón egyezményt, amely a névváltoztatásról szól.

Az egyezményt a két ország külügyminisztere még júniusban írta alá. Lényege, hogy rendezze az 1991 óta tartó névvitát a felek között. Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, szintén Makedóniának hívják, a görögök pedig attól féltek, hogy emiatt szomszédjuk idővel magának akarja majd a területet. Hogy ezt megelőzzék, tiltakoztak a hasonló névválasztás ellen. Ha a lakosság is elfogadja az egyezséget, Macedóniát a jövőben Észak-Macedóniának fogják hívni.

Zoran Zaev miniszterelnök azt nyilatkozta: ha a parlament elfogadja a névváltoztatást, és ezt a népszavazás is megerősíti, akkor mindenképp megtörténik a névcsere. Ha pedig Gjorge Ivanov államfő – ígéretéhez híven – mégsem lesz hajlandó aláírni a dokumentumot, akkor a szkopjei képviselőház kezdeményezni fogja az elnök visszahívását.

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.