Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

A vörös Bécs egysége megrendült

A szociális partnerség rendszerében repedések keletkeztek, az Osztrák Szociáldemokrata Párt eladósodott, ideológiailag tanácstalan. Az ellenzékbe került SPÖ vezére még nem döntött, megy vagy marad.

A vörös Bécs egysége megrendült

Megvárja a március 4-ei karintiai választások eredményét, s aztán irány az üzleti élet – ezt állítja Christian Kernről, az ellenzéki Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) vezéréről az Österreich című napilap. És még azt is tudni véli, hogy a helyére a parlament második alelnöke, Doris Bures lép majd. Kern 2016 májusában került az SPÖ, s ezzel a kormány élére, és a tavaly október 15-ére előrehozott választásig volt hatalmon. A megelőző tíz évet az osztrák államvasutak irányításával töltötte, s a következő egy évtizedet szánta a politikának. Amikor pártja a 2017-es választást elveszítette, közölte, hogy ellenzékben is tartja az ígéretét.

Kern személyéről folyamatos a vita. Sokkal népszerűbb, mint a választáson harmadik helyezett szélsőjobboldali Szabadságpárt (FPÖ) vezetője, az alkancellárrá emelkedett Heinz-Christian Strache. De felróják neki súlyos taktikai hibáit, amelyek révén az SPÖ elveszítette a hatalmat. Az sem tetszik a szocdem párttagoknak, hogy az ellenzéki vezérként neki járó havi 8500 eurós fizetését a pártközpont különféle trükkökkel megduplázta, nehogy új szerepkörében nélkülöznie kelljen. Ráadásul parlamenti frakcióvezetői tisztségén is osztozik Andreas Schiederrel, aki már akkor ebben a funkcióban ült, amikor Kern még a kormányt vezette.

Christian Kern a tavaly decemberi EU-csúcson. Tépelődik
AFP / John Thys

Az exkancellárnak így elemi érdeke volt, hogy Schieder induljon el januárban az SPÖ legnagyobb tartományi pártszervezetének, a bécsinek az elnöki posztjáért, ami Michael Häupl leköszönésével ürült meg. Az eddigi gyakorlat szerint, aki a tartományi pártot irányítja, az a polgármesterséget is megkapja. (Erről a posztról majd májusban döntenek a városházán.) A későn benevezett, a várospolitika helyett országos, illetve világpolitikával foglalkozó Schieder azonban alulmaradt, ezért mehet vissza Kern mellé a parlamentbe. Ráadásul az 57:43 arányban győztes Michael Ludwig, a fővárosi lakásosztály eddigi vezetője Werner Faymann eltökélt híve. Faymann valaha szintén a lakásosztály éléről katapultált a kancellári hivatalba, és éppen Kern volt az, aki megfosztotta a trónjától. Az SPÖ legügyesebb stratégájának mondott Häupl későn választott utódot Schieder személyében, sokáig Kernnek tartotta fenn a székét, arra az esetre, ha választási kudarca után nem lenne hova mennie.

„Nem tudom, rosszabb lenne-e a hangulat, ha az FPÖ nyert volna” – magyarázta a lélektani helyzetet a városháza egyik alkalmazottja a Die Pressében. Ludwig győzelmével azonnal öldöklő hatalmi harc indult, az új vezető a Faymann-tábor pragmatikus embereit kívánja a legfontosabb pozíciókba helyezni. Az ezeket jelenleg elfoglalók, a párt balszárnyához tartozó tanácsosok védekeznek, és azon mesterkednek, hogy a polgármesteri pozíciót ne Ludwig kapja meg. Áll tehát a bál a főváros legnagyobb és leggazdagabb pártszervezetében, ahol Häupl uralma alatt a menekültekkel megengedőbben, az FPÖ-vel pedig keményebben bántak, mint más tartományokban. Bécsen kívül az SPÖ-nek még két tartományban van miniszterelnöke, Burgenlandban, ahol Hans Niessl az FPÖ-vel kormányoz koalícióban, illetve Karintiában, ahol március elején dől el, meg tud-e maradni első embernek Peter Kaiser. De Häupl nyugdíjba vonulásával, és helyettesének, a pénzügyekben illetékes Renate Braunernek a leváltásával Kern az országos pártelnökségben is két legfontosabb támogatóját veszíti el.

Az új néppárti–szabadságpárti kormány a programjába vette, hogy szétszedi a háború utáni Ausztria konszenzust garantáló alaprendszerét, a szociális partnerség intézményét. A kötelező tagságot előíró, a munkáltatók érdekeit képviselő gazdasági kamara és a munkavállalókat tömörítő Arbeiterkammer – szimbiózisban a szintén a szociáldemokratákhoz tartozó ÖGB szakszervezeti szövetséggel – készítette elő mindeddig a kormányszintű tárgyalásokat, az általuk kidolgozott kompromisszumok puhították a minisztertanácsi vitákat. A jobboldali koalíció szerint a rendszer elavult, az állandó egyezkedések lassítják a haladást, a magas tagdíjak túlzott hatalomhoz juttatták a szociális partnereket. A megsemmisítési kísérlet első ütközete nem járt azonban átütő sikerrel – jórészt a Néppárt (ÖVP) visszakozásának köszönhetően –, a partnerségi rendszer maradt, csak a tagdíj lett alacsonyabb.

AFP / Joe Klamar

Aztán február elején egyszerre jelentette be nyugdíjba vonulását a szociális partnerség három vezetője, így nyitva utat a rendszer megváltoztatásához. Christoph Leitl 18 éve áll a gazdasági kamara élén, belőle a nyáron az európai kamarák szövetségének elnöke lesz, a helyére Sebastian Kurz néppárti kancellár bizalmasa, a korábbi gazdasági miniszter, Harald Mahrer kerül. Szintén nyáron veszi át a szakszervezeti szövetség irányítását Erich Foglartól a nála csak egy évvel fiatalabb Wolfgang Katzian. Az Arbeiterkammer népszerűnek mondott vezetője, Rudolf Kaske pedig a felesége betegségére hivatkozva vonul vissza, posztjára a helyettese, Renate Anderl kerül. Elemzők az utóbbi két embert harcosabbnak tartják elődeiknél, elszántabban ellenezték például az FPÖ hatalomra kerülését. Mindketten Schieder híveinek számítanak, míg a távozók Ludwig-pártiak.

Ez akár erősítheti is Kern pozícióját, de a kádermozgás személyi harcokat is beindíthat. Pedig az SPÖ-vezérnek stabilitásra van szüksége pártja megingott egyensúlyának helyreállítására. Hogy választ tudjon találni azokra a kérdésekre, amelyek egész Európában gyötrik a szociáldemokratákat, a menekülteket érintő problémáktól a nemzeti identitással szembeállított globalizáción át a jóléti állam vívmányainak fenntartásáig. De prózai teendői is vannak, 2020-ig el akarja tüntetni a párt jelenlegi 20 millió eurós adósságát.

A január végi alsó-ausztriai tartományi választásokon, ahol az ÖVP megőrizte abszolút többségét, az SPÖ jobban szerepelt a vártnál, 2,3 százalékponttal, 23,9 százalékra növelte részesedését. És még az előrehozott őszi parlamenti választásokon is 26,9 százalékot szedett össze, ami csak a második helyre volt elég, miközben több volt, mint a 2013-ban győzelmet jelentő 26,8 százalék. Így most a szociáldemokraták nehezen tudják eldönteni, Kern munkássága végül is siker vagy kudarc? Az SPÖ ma legalább olyan bizonytalan az első emberének megítélésében, mint ahogy Kern sem tudja, akar-e maradni a párt élén.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.