szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A 12 éves kínai kislány, Ma Jingjing elszakadt csoportjától. A biztonsági kamerák felvételein ezután már csak az látszik, ahogy egy ismeretlen párossal távozik a repülőtérről.

Valószínűleg emberrablás történt a virginiai Reagen Nemzetközi Repülőtéren csütörtökön. A CNN azt írja, egy 12 éves kislánynak, Ma Jingjingnek veszett nyoma, aki Kínából érkezett egy amerikai körutazáson résztvevő turistacsoporttal, de leszakadt tőlük. A biztonsági kamerák felvételei szerint egy ismeretlen, ázsiai nővel hagyta el az épületet, majd mindketten kocsiba szálltak.

Bár a felvételen nem látszanak dulakodás nyomai, azaz a kislányt nem erővel hurcolták el, a hatóságok aggódnak, szerintük a gyerek veszélyben lehet. A rendőrök most azt vizsgálják, ki lehet az ismeretlen nő, akivel Jingjing távozott.

A rendőrség feltételezéseit erősíti, hogy amikor a lány csoportjával a New York-i World Trade Centernél járt, egy ismeretlen páros lépett oda hozzá.

A lányt a virginiai rendőrök mellett az FBI is keresi.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Mihalec Gábor párterapeuta: A kommunikáció a kulcs

Mihalec Gábor párterapeuta: A kommunikáció a kulcs

Temetés? Hamvasztás? A komposztálás a zöld megoldás

Temetés? Hamvasztás? A komposztálás a zöld megoldás

Rájöttek, mi okozza a Zoom-fáradtságot

Rájöttek, mi okozza a Zoom-fáradtságot