Azzal vádolják a pápát, hogy pedofil érseket fedezett

A katolikus egyházfő szóra sem méltatja azokat a vádakat, amelyeket a Vatikán volt washingtoni nagykövete juttatott el a katolikus sajtóhoz.

  • MTI MTI
Azzal vádolják a pápát, hogy pedofil érseket fedezett

A 11 oldalas nyilatkozat szerint a pápa évek óta tudott Washington volt érsekének, Theodore McCarricknek a szexuális zaklatási ügyéről. Ezt maga Ferenc pápa mondta újságíróknak vasárnap.

Az írországi látogatásáról elutazó egyházfő közölte: a dokumentumban lévő állítások "magukért beszélnek", az őt erről kérdező újságírókat pedig arra biztatta, hogy figyelmesen olvassák el a nyilatkozatot, és vonják le maguknak a következtetéseket.

"Ferenc pápa elsőként kell, hogy jó példát mutasson bíborosoknak és püspököknek, akik leplezték McCarrick visszaélését, és le kell mondania velük együtt" – írta Carlo Maria Vigano érsek a konzervatív amerikai katolikus sajtótermékekben és egy jobboldali olasz napilapban egyidejűleg közzétett iratban, de bizonyítékokkal nem állt elő.

Vigano érsek számos volt és jelenlegi katolikus egyházi tisztviselőt vádolt meg azzal, hogy eltussolták McCarrick ügyeit.

Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint Washington volt érsekét azzal vádolják, hogy csaknem 50 éve szexuálisan bántalmazott egy fiatalkorút, és papnövendékeket kényszerített arra, hogy ágyba bújjanak vele. Vigano állítása szerint Ferenc pápa 2013-ban rehabilitálta az akkor már szankcionált McCarricket.

A 88 éves volt washingtoni érsek lemondását a Vatikánt irányító bíborosi testületben elfoglalt posztjáról csak idén augusztusban fogadta el Ferenc pápa. McCarrickre azt szabták ki, hogy élete hátralévő részét a világtól visszavonulva, imával és bűnbánattal töltse.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.